Mikulásvárás hajgöndörítéssel

Írta: Borbély Balázs

Az Ecceri fiúéknál Mikulás is hagyományos disznótoros nap volt, főleg Miklós (Mikulás) estéje. Volt, hogy hétköznap is megülték, megölték a derék állatot. Gyerekkoromból két olyan napra emlékezem, amikor nem akartam elaludni. Az egyik egy Miklós estéje volt, amikor a másnapi disznótorra készültünk nagyapámékhoz. Attól féltem, hogy nem fognak hajnali négykor felkelteni, ezért úgy gondoltam, hogy virrasztani fogok.
Nem tudom, hogy este kilencig, vagy fél tízig tartott a virrasztás, mindenesetre egyenes ági felmenőim értékelték az elhatározásomat, így történhetett az, hogy másnap a hajnali sötétben boldogan lépdeltem apám nyomában a csikorgó hóban a „bótkerten”, le a „Kisvégre”. Ott aztán versenyeztünk, hogy ki fogja meg szerencsétlen disznó farkát, miközben a hentes biztos kézzel szúrt. A vér ömlött, a poharak koccantak (folyamatosan), mi meg táti szamárként figyeltük a „Nagyokat”. Kezdetben Pali báttya, majd Ábris báttya volt a „karmester”, Ábris bátyám a hagyományos reggeli hagymás vér helyett mindig friss paprikás szalonnát fogyasztott.

Csillagszemű csikóim

Írta: M. Szlávik Tünde

Édesanyám gyakran mondogatta, hogy a Jóisten akkor a legkegyetlenebb, amikor teljesíti a kívánságainkat...

Gyerekként annyiszor szerettem volna láthatatlan lenni. De nem így képzeltem, hogy közben autóban ülök, egy laza délutáni dugóban, s a járművel egyszerre válok köddé. Pedig biztosan nem látnak a többiek, másként nem vágnának ki elém indexelés nélkül, nem lihegnének a nyakamban, nem állna senki az oldalamba a körforgalomban. Minden alkalommal megdöbbent, mennyire nem a közlekedési szabályok, hanem az erősebb kutya elve érvényesül az utakon. Nincs itt szükség az én udvariasságomra a betorkolló mellékutcáknál, akkor is kivág elém, ha a fél anyósülést is elviszi. Velem valahogy csak a nők meg a jómunkásemberek előzékenyek, a BMW-ben ülők átnéznek kis öreg autómon. Pedig ha tudnák, micsoda műszerem van nekem ebben! Lefelé pöccintem, balra pislog, felfelé lököm, jobbra jelez – ez gyárilag hiányozhat az övékből. Vagy ha mégis lenne, a BMW-sek Nagy Kézikönyvében vastag piros betűkkel szedhették rögtön az első sorban, hogy „Az irányjelző használata súlyos és visszafordíthatatlan impotenciát okoz.”

Nem akarunk gondot okozni

Írta: M. Szlávik Tünde

Jó lehet nagyszülőknél nyaralni… Nekem sosem volt részem benne. Mindkét nagymamám a faluban lakott, bő száz méterre tőlünk egyik is, másik is. Nem sok értelme lett volna a nyaralásnak. Egyszer megpróbáltam az ott alvást anyai nagyanyámnál. Estig jó volt. Futkározás a kertben a kemence körül, a girbegurba krumpli sorok között, melyek végén kezdődött a falusi temető, gyors lábmosás bádoglavórban, hideg vízben, vacsorára cukros-zsíros kenyér, mama kibontotta, majd újrafonta egérszürke haját, jóccakát. Lámpaoltás. Sötét. Vályogház szag. A kicsiny ablakon beszűrődő utcalámpafény. Idegen árnyékok a mennyezeten, ijesztő hangok a padlásról, szűnni nem akaró kutyaugatás…

Öltözz azonnal, vagy így viszlek ma, bugyiban!

Írta: Kecskeméti Zsuzsa

Kisgyerekes anyukának lenni többek között azért jó, mert olyan élményekben lehet részem, mintha egy burleszkfilm főhőse lennék.

A reggel a kedvencem, mikor 7.45-re be kell érnem az iskolába, de előtte még Lillát el kell juttatnom a város másik végén lévő óvodába, aztán tűz vissza.

Na, az én tündér, morzsafej gyermekem óriási érzékkel teszi próbára türelmemet és humorérzékemet.

A reggeli öltözés noszogatása mintha nem is neki szólna. Lackóm általában hamarabb indul, tehát ő ebből ügyesen kimarad. Szóval Lillával ez egy élmény: én már rég felkeltem, őt is felkeltettem, reggelit csináltam, megkávéztam, megetettem a macskát, elindítottam a mosógépet vagy éppen kiterítettem a ruhát, felöltöztem, állok rajtra készen, magassarkúban, kisminkelve.

Térgörbítő arany élet

Írta: Kecskeméti Zsuzsa

Mikor hosszú útról érkezem haza, alig várom, hogy elkezdjen tágulni a látóhatár. Ismerem, milyen az, mikor a zenit görbül. Szinte csak azt ismerem. A többit csak láttam már. Csak azt ismerem igazán, mikor az arany búza két oldalt kicsit elgörbíti a teret. Mikor gyerek voltam, nagyapám papírsárkányt csinált, és a búzában röptette nekünk. Szaladtunk, és a hajamba, a ruhámba belekaptak a kalászfejek, mintha ők is játszani akarnának. Perzselt a nap, és körülöttünk aranylott az Élet. Nagymamám mondta így. A búzát így hívta. Péter-Pálkor felszakad az élet, kisfiam, onnan számítjuk az aratást. A papírsárkány barna postapapírból volt, igazi nádból a teste, és a farkának spárgára mi köthettünk néhány újságdarabkát. Repült a felhőtlen kék égen, szabad és boldog volt, mint mi. Elfáradtunk, lehevertünk a búzában, és nevettünk, hogy majd ha jön vaddisznó, aki előttünk feküdt a meleg búzatöveken, ki fog a leggyorsabban futni.

Én ezt ismerem.

Május éjszakáján összekacagtak a szívek

Írta: Borbély Balázs

Május éjszakája az év egyik legszebb éjszakája. Május éjszakája (azaz „május ieccakája” – ahogy Szatmárban mondják) az április harmincadikáról május elsejére virradó éjszaka. A szerelmesek igazi ünnepe. Nálunk nem Valentin napozott senki régebben, azt sem tudtuk, vagy tudták, hogy Valentint eszik vagy isszák. Gondolom, ha már választani lehetett volna, akkor minden bizonnyal inkább isszák.

Május elsejére virradni valami különleges érzés volt valamikor. Kinek miért. A lányoknak a májusfáért, a szerenádért, a májusi kosárért. Májusfát szinte minden lány kapott, aki kimaradt, az szégyenben maradt. A legények azért általában voltak olyan gálánsak, hogy még a legcsúny…, a legkevésbé gyönyörű lányok háza előtt is díszelegjen egy feldíszített fa, kifejezve azt, hogy a remény mindenki számára megadatott.

Emlékőrző Utasellátó

Írta: Kulcsár Attila 

Gedeon mindig nagy utazó volt. A gimnáziumba bejáró egyetemistaként kezdetben hetente, majd havonta megtette a 270 kilométert oda-vissza, a fővárosig. Amikor középvezető lett, már a cégközpontba kellett felutaznia, értekezletekre, beszámolókra, konferenciákra. Egy efféle felugrás akkor négy óra utazást jelentett csak oda, egy-egy értekezlet pedig néha két óráig tartott, egy konferencia négyig is. A pesti vízfej így működött régen, a személyesség a csapatépítés része volt.

Diákként autója nem volt, később se szeretett a vállalati kocsival utazni, mert mindig beült hozzá egy-két kolléga, azt el kellett fuvarozni ide, oda, aztán megvárni itt, ott. Visszaszokott a vonatra. Ott az ember fel tud készülni a beszámolójára, olvasgathat. Az étkezőkocsi volt erre a legalkalmasabb.

Kis aratási illattan

Írta: Ésik Sándor 

Az aratásnak illata van!

Nem a mindent beborító, törekes porral szálló szalma tüsszentésre ingerlő orrpiszkálására gondolok, bár a kevésbé figyelmes és türelmetlen embernek talán csak ez marad meg a szaglószervében. Nem mondom, lehet, hogy ez az, ami jellegzetesnek mondható, no de…

Az aratás tulajdonképpen szép munka, tehát az illatokat regisztráló idegekben is valami jó emléknek kellene maradnia. Hogy csak tulajdonképpen szép? Kinek hogy… A reggeli harmatban például még a vizes szalma illatát érezni. Nem az elázottét, mert az tényleg szag. A lábon állóét, amelyen cseppé kerekedik és megfut a finom apró nedvességgyöngy, ha hozzáérünk. A harmatos gabonaszárnak olyan az illata, mint a régi fűzfateknőnek, miután a dagasztott tésztát már kiszakították. A megszáradt – a frissen száradt – szalmáé pedig már a barna korpáéra emlékeztet. Olyan, mint a kenyereké, amit mostanában újra felfedezünk.