Írta: Lengyel Karola
Kicsit olyan ez a hely,
mint egy hatalmas szita, az égig érő fák fölött ragyogó nap gyenge fénye
ezernyi apró tűként hatol át a lombok között. Az alig látszódó égboltot még
most, november elején is kék, vattacukorszerű, fehér felhőfoszlányok tarkítják.
Nem lepődnél meg, ha pici, szentjánosbogár méretű tündérkék ide-oda röpködnének
különféle virágok szirmaiból varrt ruháikban, már-már látod magad előtt
hártyavékony szárnyaikat, melyeken megcsillannak a nap sugarai, miközben
fűszálakból font kosárkáikból aranyport szórnak minden zöld levélre. Ezekkel a
levelekkel csodát művelnek: narancssárgává változtatják, majd lerázzák őket az
ágakról, színes, puha szőnyeget készítenek belőlük, hogy a kisebb állatok és a
bogarak elrejtőzhessenek benne.
