Negyvenhét négyzetméter

Írta: Vaskó Ilona

Lassan egy hónapja, hogy önkéntes karanténba hajtott minket a félelem. Nem mindig tudjuk, mitől félünk. A betegségtől? A haláltól? A káosztól? Attól, hogy egyszer csak kicsúszik a lábunk alól a talaj, és minden a feje tetejére áll?

Van karantén ruhatárunk. Nem a puccos, nem a szép, hanem a könnyen és mindig mosható.

Persze odafigyelünk arra, hogy ebben mind a ketten jól érezzük magunkat, mégis, a legboldogabb perc, amikor felölthetjük a kinti, munkába járós „ünneplő” ruhánkat. Tegnap harisnyát húztam, és virágos ruhát öltöttem. Tavaszit, mert ragyogóan sütött be a harmadik emeleti lakásunkba a nap. Olyan varázslatosan csalogatott, hogy kiöltöztem neki, és illegettem magam, mint egy kislány. Kellett a lelkemnek a szép ruha… és a napsütés is. Még parfümöt is fújtam magamra, könnyű tavaszit, nem émelyítőt, csak olyan lebbenőt.

Egyébként minden este táncolunk. A Piros Pezsgő Piano Bárból online zene szól, és mi gyertyát gyújtunk, lekapcsoljuk a villanyt és táncolunk. Ma a karácsonyos pólómat vettem fel, mert úgyis mindent kivasalok hát erre meg pont ráfér a vasalás majd, miután kimostam. Minden reggel vasalással kezdek, mert az esti mosás – szigorúan 60 fokon, néha főzőn – reggelre beszárad, és anyától láttam, hogy mindent vasal, így én is elkezdtem, megint. Mikor a vasaló végig siklik a pólókon, a hőfokkal a szeretet is beleég. Mintha megvédhetném magunkat minden bajtól, mert ha vasalt ruha van rajtunk, baj nem érhet minket.

A negyvenhét négyzetméteres lakásunk funkciója minden pillanatban más. Olykor sima lakás, máskor nagytakarítás helyszíne, melyet szétrobbant a fertőtlenítő illata, máskor homályos bárrá változik, ahol a zongorista énekel a hangszóróból. Néha meg cukrászda, finom vaníliacukor illatba burkolózva. Mozi, színház, könyvtár… Egyszer zene, máskor meg hangoskönyv szól.

Hozzánk csak a postás jár, már háromszor is volt. Egyszer maszkot, kesztyűt hozott… Még mindig gyanakodva nézek ezekre a dolgokra, mert elrettent, rémülettel tölt el, és a rózsaszíne ellenére még a melegben is fázik a gumikesztyűben a kezem. Talán a félelem is ezekben a kesztyűkben lakik… Friss kenyeret, kalácsot háromnaponta hoznak. Ó, az az isteni barhesz! A házhoz rendelt élelmiszerek ötnaponta jönnek. Kicsit furcsa, hogy előre meg kell tervezni, mit fogunk enni, és azt is nehéz volt megtanulni, hogy 3-4 napig ugyanazt esszük. Persze van kivétel a szabály alól… de ritkán.

Húsvét van, tegnap volt nagypéntek. Megnéztük a tévében Ferenc pápa vezetésével a Via Crucis elmélkedéseit. Az üres tér úgy szegezett minket a képernyő elé, mintha most látnánk életünkben először előadást a keresztútról. Néha megkönnyeztük… Mind a ketten. Nem csak az elmélkedés volt megrázó, az üres tér látványa is.

Az ablakból nézzük a világot. Azt a világot, ami nem is olyan rég olyan nagynak tűnt, és most beszűkült az egész negyvenhét négyzetméterre.

Illusztráció forrása ITT.