Nem rendeltetésszerű használat

Írta: Margittai H. Ágnes

 

      Itt van ez a koronavírus – derült égből villámcsapásként tört ránk. Mindennap valami breaking news, fake news, csak próbálj eligazodni.

    Szinte a vírus hírével egyidőben kaptam egy levelet, hogy egy olasz orvos ezt ajánlja… Nem volt benne semmi különleges: forró tea vagy forró víz (!) ivása, mert 26-28 °C fokon elpusztul a vírus, aztán írt a slejmről meg a száraz köhögésről, a vírusok terjedési sebességéről, a kézmosás fontosságáról, no és a fertőtlenítés mindenhatóságáról. Első blikkre ok. Aztán jön az értő olvasás, ami nekem ugye nem az erősségem újabban. Felületesen, gyorsan átfutok mindent, és sokszor kiderül, hogy a felét sem értettem meg... Másnap egy újabb Index-cikk szinte pontról pontra cáfolta az olasz orvosnak tulajdonított mondatokat. Késő. Körülbelül harminc ismerősömnek elküldtem a cikket miheztartás végett. Még jó, hogy ctrl+c és ctrl+v-vel mindenkinek odabiggyesztettem, hogy ezt egy egészségügyben dolgozó ismerősöm küldte. Azt hittem akkor, hogy ez jó, mert még inkább bizonyítja a cikkben leírtak valódiságát. Szóval gáz. Úgyhogy elküldtem ugyanazoknak a cáfolatot is. De mi van, ha azt már nem olvassák el, és csak nyelik a forró vizet, a tüsszentésbe nyugodtan besétálnak, mert a vírusok úgyis leesnek a földre, vagy … Nem is folytatom. Mi lesz ennek a vége?

    Egyik este lefekvés előtt még eszembe jutott, hogy írnom kell egy levelet, jobb híján a telefonomról. Furcsa kis villódzások közepette megíródott az üzenet, majd elsötétült a kijelzője, és megszűnt működni. Másnap bevittem a vevőszolgálatra, hátha ott életet tudnak lehelni bele. Az ügyintéző első kérdése az volt, hogy van-e töltőm. Nem is értettem, persze, hogy van, otthon. Ja, nem hozta? Az eszem megáll! Az, hogy nokedli szaggató nem lelhető fel egy telefonboltban, érthető, de hogy nincs telefontöltő, az nonszensz. A hozzáértő munkatárs unottan forgatta kezében a készüléket, majd kitöltött egy garancialevelet, hogy sétáljak át vele a Samsung szervizbe. Másnapra ígérték a javítást. Úgy dél körül felhívtam őket, megkérdeztem, mikor mehetek a telefonomért. Sajnos Pestre kellett küldeniük, a jövő héten érdeklődjek. Mégis mire gyanakszanak? Víz érte a telefont. Micsoda? Valószínűleg vizesek lettek az alkatrészei vagy vírusos. Koronavírusos? Az nem lehet, hiszen fertőtlenítettem. Persze a pasas értette a viccet. Ha tudná, hogy mennyire nem volt az!

    Szóval az egész koronavírusos fake newsban leginkább a kézmosás és a fertőtlenítés fogott meg. Antibakteriális kézmosó van a fürdőszobákban, a konyhában, a WC-kben, az utóbbiakban rásegítve tömény kézfertőtlenítővel is. Azt már régen tudom, hogy a számítógép billentyűje, a telefonunk meg a távirányító több kórokozót hordoz, mint a vécécsésze. Ja, a szupermarketek bevásárló kocsijait ki ne felejtsem. Szóval időről időre rám szokott törni a fertőtlenítés. Domestosos vízbe mártott ronggyal áttörülgetem ezeket az eszközöket. Utána egy darabig megnyugszom. Namármost, megint itt volt az ideje eme cselekedetnek, mert veszély van. De most nem óvatoskodtam, kicsit többet löttyintettem mindenből, mindenre. Pár óra múlva a konyhában a távirányító adta be a kulcsot. Mi van, itt minden bekrepál? - kérdezi a jó uram. Hát tudod, Murphy törvénye szerint, ami elromolhat az el is romlik… pláne, ha rá is segítenek, mormoltam halkan. A laptopom még él.

    Tegnap azt olvastam, hogy az alkohol öli a koronavírust. Erre rögtön két pálinkával indítottam a reggelt megelőzés gyanánt.  Holnap azt írják majd, hogy a szex a legjobb a megelőzésre. Hát kíváncsi vagyok! 

    A telefon nélküli hatodik napon értesített a szerviz, hogy mehetek a telefonomért.

    Csak a közterület felügyelők ne lennének! Én azokkal a jóemberekkel nem vagyok kibékülve. Pár éve ötezer forintra büntettek, mert egy durva kavicsos zsákutcában a satnya, fűnek csúfolt valamin parkoltam. Aztán volt az ominózus záróvonal melletti parkolásom, amit sikeresen offoltam.

    Most megint a parkolás. Szeretem a parkolójegyeket, jobban, mint az automatákat, vagy az sms-es parkolást. Valami különleges érzés jár át, amikor 10-15 perccel átverem parkolási társaságot, gondolom, az ötezer forintot próbálom imígyen visszaszerezni. Általában egy évre előre meg szoktam venni a jegyeket, de az idén ez még nem történt meg, így maradt az automata. Mire a kb. száz méterre lévő automatától visszaértem az autómhoz, már a szélvédőn virított a sárga cédula, gondosan nejlonzacskóba burkolva, nehogy baja essék. Nem kicsit lettem ideges. A nyílegyenes utcán egyetlen ember sem volt a láthatáron. De csak előbukkant valahonnan egy szemfüles parkolóőr, és ahogy érkezett, el is tűnt. Most megint kezdhetem behajtani az ötezret. Ez a kis intermezzo zavarta meg a szervizbe történő belépésemet. Egyébként is feszült voltam, mert a negyedik napon összeszólalkoztam a szervizes fickóval. Felhánytorgattam, hogy nem adtak cseretelefont, miért nekem kellett elvinni az üzletükbe stb. Szóval, hülye vagyok, mert ez egy sor olyan kérdés, amit akkor kellett volna feltenni, amikor történtek az események.

    A kissé morózus fiatalember három oldalas kísérőlevéllel adta a kezembe a garanciában nem javítható készülékemet. Négy-öt fotót mellékeltek is, feltárva a belsejét, jól láttatva, hogy a nedvességre érzékeny indikátor elszíneződött, ismeretlen eredetű anyag befolyásából származó maradvány észlelhető, visszamaradt korróziós nyom található a főpanelen, ami a nem rendeltetésszerű használat során keletkezett. Szóval, áttételesen mégis a koronavírus döntötte le.

    Este eszembe jutott, hogy ez a Pestet is megjárt eszköz milyen szörnyű vírusokat hordozhat, ezért újra áttörültem, de akkor már csak nagyon lájtosan, alig érintve. Aztán gondoltam egyet, megpróbáltam bekapcsolni. És láss csodát! A hatvanegy százalékig feltöltött telefon kijelzőjén a legnagyobb fényességben elém tárultak az ikonok. Akkor most gyógyultnak tekinthető ez a drága jószág? Korai volt az örömöm, mert az derült ki, hogy a gyógyulás útjára lépett, de maradandó sérüléseket szenvedett, ezért az eredeti funkcióját többé nem tudja betölteni.

    Csak remélni tudom, hogy nem jutunk a telefonom sorsára…

A kép forrása: ITT 

A természet amorf szabadsága

 Írta: Kulcsár Attila

Tihamér született építész. Az Isten is erre a pályára szánta. Csecsemő korában nagyon sírós volt a csöppség. Anyukája ölbe vette ilyenkor, büfögtette étkezés után – fáj a kis hasikája a babának? –- kérdezte, és így, kézben hamar elhallgatott, de aztán a kiságyba visszafektetve megint rákezdte. Végül szülei elvitték egy gyermekorvoshoz. Az felfektette a vizsgálóasztalra az addig ordító kisbabát, aki ott rövid idő múlva csendben maradt. Hümmögött a doktor, forgatgatta így is, úgy is – csak a függőleges és a vízszintes testhelyzetet szerette, ha hasra fordította, akkor is elcsendesedett. Ezek után az orvos megfogalmazta a diagnózisát:

– Kedves apuka és anyuka, az önök gyerekének egy ritka betegsége van, úgy hívják, hogy geometritisz. Még nem találkoztam ilyennel. Csak bizonyos testhelyzetekben érzi jól a magát tartósan, csak vízszintesen és függőlegesen. Menjenek nyugodtan haza, nézzék meg a gyerek kiságyát, biztosan nem vízszintes. Előfordul az építőiparban, hogy az aljzatbeton a sarokban nem sikerül vízszintesre. A kőműves a falak szögletében nem tudja szokásosan használni a simítót, és ott néha felmagasodik betonaljzat. Aztán jönnek a parkettások, és erre burkolnak rá. Persze hogy a szekrény sarka, ha oda kerül, magasabban lesz. Aztán az akasztósban lecsúsznak a rúdról a vállfák. Ha gyerekágy kerül ilyen helyre, nem lesz vízszintes a fekvőhely. Van, aki egy centit is észrevesz.  

A szülők hazavitték a csöppséget, és valóban, a gyerekszobában kiságy sarka egy söröskupakon állt, amely még a beköltözéskor seprődött oda, az apuka a cipekedéskor fogyasztott el anno egy kőbányait, annak a kupakja volt az, rábútoroztak, és matrac eltakarta.

Tihácska ezután a szokásos módon felcseperedett, a szülők kerülték ezeket a kritikus testhelyzeteket. Furcsa betegsége alig volt feltűnő az óvodában, csak az, hogy a párhuzamost mennyire szereti. A terítéskor a kanalakat merőlegesen az asztal széléhez igazította. Csak derékszögű embereket szeretett rajzolni, az építőkockákat használta sablonnak. Hintázni utált, a libikókán állandóan vízszintesen akarta tartani a mérleghintát, a homokozóban mindig lerombolta a mások által építette várakat, és vízszintesre simította a dombját.

Az iskolában már nem volt vele különösebb baj, mert a keresztanyjától kapott a születésnapjára egy vízmértéket, és azzal állandóan vízszintesre állította a szemléltető képeket, tablókat, este párhuzamosra húzgálta a padokat, székeket az osztályteremben. Ennek még örültek is a takarítónők, de amikor Tihamér szólt az igazgatónak, hogy az iskola névadójának, Vécsey tábornok a lovasszobrát függőlegesre kellene állítani, elküldte az iskolaorvoshoz. Az megnézte a TAJ-kártyája segítségével a kórelőzményeit, és megállapította, hogy ez még mindig a gyerekkori betegség tünete. Utána olvasott a szakirodalomban, és megtudta, hogy Mies van der Rohe, a modern építészet egyik legnagyobb mestere is megkapta ezt a vírust, de nem halálos, sőt világhírű építész lett. Tulajdonképpen ez ma már egy foglalkozási ártalom, amit leggyakrabban az építészek kapnak el egymástól. A sok párhuzamos vonalzó és rajta a derékszögű háromszögek okozzák a bajt. Mindig ezek mellett húzzák a vonalakat, ezekben a koordinátákban gondolkodnak virtuálisan is, és a terveik szerint megépülnek mindenféle házak, tele vannak velük a világvárosok. Nem kell ezeknek már libella, vízmérték vagy függőón. Szabad szemmel is meg tudják állapítani a pillérek függőlegestől való eltérését, a padló lejtését, ha nem a lefolyó felé tart. A nagy építész, Le Corbusier is ebben szenvedett. Amikor Ronchamp-kápolnát tervezte, amelyik csupa görbeség és ív, az ellentmond ennek – de akkor éppen egy elvonókúrán vett részt, később aztán visszaesett, mint az alkoholbetegek általában, ha nem változtatnak életformájukon. Egyszer emiatt került életveszélybe, amikor Moszkvában a Szovjetek Palotájáról konzultált. Sztálin előszobájában várakozott, és meg akarta igazítani függőlegesre a generalisszimusz képét a falon, mert egy takarító elvtársnő portörlés közben elmozdította. A kísérő KGB-s tiszt majdnem lelőtte. Azt hitte meg akarja szentségteleníteni a képet. Alig tudta magát kimagyarázni. Állítólag Hitler is ebben a betegségben szenvedett, azért üldözte a ferde hajlamúakat.

Nálunk a házgyári építészet idején járványos lett a geometritisz. Az építészek a tervezőktől a kivitelezőkig magukon viselik gyerekkori betegségük következményeit, ma is tele vannak városaink a KÓR-szak áldozataival.

Szerencsére ma már a geometritisz gyógyítható. Gyógyszer van rá. Az iraki születésű angol építész, Zaha Hadid magán kísérletezte ki az ellenszert, és olyan sikeres volt, hogy a végén már nem is tudott derékszögű házakat tervezni. De minden az dózisoktól függ.

Zaha Hadid sajnos a túladagolástól meghalt, de a szabadalom örökösei – most hogy a világjárvány miatt mi is „haza cuccoltunk – irodánkat bízták meg a forgalmazással. Rendeljék meg cégünktől az Anti-geometritiszt. Gyerekjáték lesz a tervezésük. Ön is megszabadulhat egy hónap alatt derékszögeitől.

Mindez nem okoz senkinek semmi depressziót, nem érez nosztalgiát a vízszintesek iránt. Az Anti-geometritiszt jelképesen glóbusz alakú dobozokban hozzuk forgalomba, egy csomagolásban 60 tabletta van. Ötletkiegészítőként kell bevenni reggel, és lefekvés előtt. Legfőbb összetevője Pantheonkubuszkusz, Kolosszeum arénika, Güellikum, Makovecivisz és természetesen sok Zahadin-őrlemény.

A termék napi gyakorisággal történő fogyasztása ajánlott. Ellenjavallott a 16 éven aluli diákkor és a 24 év alatti egyetemi hallgatói jogkör. Továbbá kábítószer és alkoholfogyasztás, valamint ösztöndíj várandóság.

Egy hónapos fogyasztása megszünteti a vízszintesek és függőlegesek együttes használatát, abnormalizálja az egyeneseket. Tervei csak görbe vonalzóval lesznek szerkeszthetők, vagy valamilyen számítógépen, térbeli ötdimenziós programmal.

Szabaduljon meg unalmas protokolljaitól, gondoljon a természet amorf szabadságára.

Ha most megrendeli termékünket, több mint 50%-al olcsóbban, 19 900 forint helyett csak 9900 forintba kerül.

Töltse ki a megrendelő lapot honlapunkon – MOST. Várja meg az operátorunk jelentkezését.

Siessen, csak korlátozott számban forgalmazzuk – amíg a készlet tart.

Óvakodjanak a hamisítványoktól!       

Én már kipróbáltam, azóta a pontjaim is körök, és az összeadás jelét is nyolcasnak írom.

Az illusztrációkon Zaha Hadid világhírű iraki építésznő alkotásai láthatók

Munkára nevelés

Írta: Arany Piroska

Az iskolában minden félévben tartottak egy nevelési értekezletet. Az egyiknek a címe a munkára nevelés volt.

Mi, szülők tudtuk már jóval előbb, hogy fel tudjunk készülni mi is. Van annak titka, hogyan neveljünk munkára? Itt van mindjárt Tom a kerítésmeszeléssel. Milyen ügyesen rávette a barátait, hogy helyette bemeszeljék a kerítést. De ezt is csak egyszer lehet elsütni.

 Kérdeztem a mamát, őt hogyan tanították meg, hogy ilyen finom rétest tudjon sütni.

– Ó gyermekem, abban az időben nem volt tévé, nem is beszélve az örökké bámulható okostelefonról. Amikor a felnőttek dolgoztak, ott lábatlankodtunk, hát befogtak, na gyere, csinálhatod te is, lássuk, milyen ügyes vagy! Volt szemünk, két kezünk, alig vártuk, hogy megdicsérjenek. Lány létemre még a férfiak dolgába is beleálltam. Apám kerítést alkotott, gyere csak te lány, tartsd rá a fejszét a másik oldalon, ha szögelek. A lovaknál is segítettem, vezettem őket a szántásnál… Minket nem kellett tanítani, mi benne voltunk a munkában. Beleszülettünk.

 Az én gyermekeim közül egyedül Zsuzsi volt, akit érdekelt, mit csinálok a kertben

Segített vagy hátráltatott? Nézte, mit dolgozom. Érdekelte.

Gyomlált, öntözött, gereblyélte a lenyírt füvet, még az ásót is kézbe vette.

Kertész akart lenni.

Akkor is ott volt, amikor a zöldbabot szedtem.

 – Segíthetek?

– Gyere csak, gyere, még vár vagy hat sor, alig haladok.

 Jött is! Igen ám, de ő a hosszú csöveket úgy törte le, hogy jött véle az egész tő, gyökerestül, rajta a kisebbek, meg még a virágai is.

– Jaj kedves kislányom, míg letöröd, az ágára vigyázz, ki ne húzd véle a földből a tövét!

Kicsit indignálódva szólt vissza: – Jól van na, úgy akartam.

De a jókedve odalett. Lassan haladt, megfájdult a dereka a hajlongástól. Melege lett.

– Hány sor van még? – kérdezte.

– Még négy

– Hű, de sokára lesz kész!

 Felegyenesedett, kihúzta magát:

– Értem már, hogy miért mondják, hogy paraszti munka a világon a legnehezebb.

Ezzel otthagyott. Azóta se tudom, mivel kecsegtessem, ha a kertben vagyok.

Kijön, de csak napozik, nem kertészkedik.

Egyetemre jár, informatikát tanul.

Szerintem már  azon a babszedésen elgondolkozott, milyen pályát válasszon.

A tapasztalat nagy tanítómester…

Hargitai Beáta illusztrációjával

Milliárdosok lettünk

 Írta: Kulcsár Attila

Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük a 38 héten át felhalmozódott horribilis lottónyereményt, a hatmilliárd 431 millió – ki sem tudom mondani tovább a nyereményt. Most biztos sokan irigykednek majd ránk, de én évek óta készülök erre, és tudom, hogy titokban kell tartani, ezért maguknak elárulom, hogy nem mi voltunk. Ezt a történetet egy újságírónak mondtam tollba egy talált mobiltelefonon, tízezer forintért. Ez lesz élete nagy sztorija, a pénzt egy nájlon szatyorba tetettem le vele egy játszótéri kukába. Megtaláltam, de nem tudja a firkász, hogy ez csak az én fantáziám szülötte. Vagyis elképzeltem ezt én már ezerszer is, és most eladom a sztorimat, mert elvitték az orrom elől életem nagy lehetőségét.    

Negyvenhét négyzetméter

Írta: Vaskó Ilona

Lassan egy hónapja, hogy önkéntes karanténba hajtott minket a félelem. Nem mindig tudjuk, mitől félünk. A betegségtől? A haláltól? A káosztól? Attól, hogy egyszer csak kicsúszik a lábunk alól a talaj, és minden a feje tetejére áll?

Van karantén ruhatárunk. Nem a puccos, nem a szép, hanem a könnyen és mindig mosható.

Memoriter

Írta: Kulcsár Attila

Azt mondta valaki, hogy Vergilius Aeneis-ére nincsen már semmi szükség. Annak idején  egy műveltségi vetélkedőn lehidalt a zsűri, amikor  elmondtam a humán   gimnáziumban  bemagolt első éneket:  „Arma virumque cano, Troiae qui primus ab oris Italiam fato profugus  Lavinia  venit litora…” stb.

Most nem tudom, mitől hidalna le, legfeljebb egy bravúros break-produkciós  fejen forgástól.   

A villamos

Írta: Megyeri Ágnes

A szerző festménye

Szemével követte az ablakon leguruló esőcseppeket. Az egyik majdnem az ablak peremétől indult, lassan araszolt lefelé, aztán a villamos rázkódásától kicsit megremegett, megállt egy pillanatra, mintha megpihent volna, majd újult erővel indult tovább, felgyorsult, végül kis kanyarok után összefonódott a mellette haladó másik cseppel, és eggyé válva, megerősödve, apró patakként ereszkedtek tovább.

Globális felmelegedés

Írta: Kulcsár Attila

Nadapi szintezési ősjegy, az ország legállandóbb pontja

A strand teraszán mindenféle ember üldögél a napernyők alatt, ezt a hőmérsékletet fehér ember csak gyakori sörökkel képes kibírni.

– Ez a globális felmelegedés az oka ennek a hőségnek, 45 fok van árnyékban.  Ilyen nem volt gyerekkoromban – kezdte az egyik TV-ben iskolázott vendég.

– Az üvegház hatás az oka.  Nálunk már beért a citrom a teraszon.

– A faszális energiák okozzák.

Házi patika

Írta: Arany Piroska

Hargitai Beáta illusztrációja

Ő, Lili, a dédunokám. Most hároméves. Nagy kék szeme, vállát verő hullámos szőke haja, fitos kis orra, hát, nem azért, mert az enyém, de gyönyörű.

Sokat beszél. Sokat? Mindig van mondanivalója. Ilyenekkel bővíti a szóáradatot, mint pejsze, szejintem, véjeményem, hústjizzsel kéjem. Villával eszik, és játszik elmélyülten, akármivel: gombokkal, legóval, golyókkal; a babáit bölcsibe rakja, furulyázik, átöltözik...  Mesél hozzá. Van, aki érti is. Én nem nagyon, mivel ritkán látom. Ő pesti lány, ha elhozzák, olyan  kis idő alatt nem tudok ráhangolódni a szövege egyéni kifejezéseire.

Esti Kornélia és Caravaggio

Írta: Lajtos Nóra

Caravaggio: A hitetlen Tamás

„Milyen jóleső a csönd” – állapította meg Esti Kornélia, miközben a reggeli kávéját kutyulgatta. Annyira hozzászokott a kavargatáshoz, hogy amióta cukorbeteg lett, azóta az üres feketét is szertartásos, laza mozdulatokkal keveri.  Sebzett szíveknek csak a homály és a csend való. A nyolcadik emeleti panellakás ablakából csak alig észrevehető és hallható az utca nyüzsgő képe és zaja. Megszokta már a távolságokat ő és az emberek között. Szerette ezt az október végi szélbe csavarodott rozsdabarna időt, amit csak az őszi táj képes adni. Krizantémcsokor lelkét szirmaival teleszórta a magány és a belső csönd.