Felhőszakadás

Írta: Kulcsár Attila

                                                                                                    

Az újságok tele vannak az emberi brutalitások híreivel. Nem tudom, mi okozhatja, de bizonyára köze van hozzá a klímaváltozásnak és a médiának. A filmek egyre durvább jeleneteket mutatnak be: elgázolt emberek, megfojtott-, felnyársalt-, leharapott fejű emberek, és ott vannak a zombik, a vámpírok és a farkasemberek is. Tudjuk, hogy ezek filmtrükkök, kaszkadőrök helyettesítik a kedvenc színészeinket, és mindenki túléli a horrort. A tévé mégis inkább rossz tanácsadó.  Ha csipszet esznek benne, te is elkezdesz nassolni. Ha isznak, öntesz magadnak, ha szexelnek, neked is eszedbe jut: de jó lenne.  

De az „utca embere” is megpróbálja megvalósítani önmagát. Az ő élete is egy film. Ha a baráti borozgatás közben azt mondja valaki egyre dühösebben: a lányomat a te fiad csinálta fel, de akkor vegye is el. A másik meg azt, hogy nem emlékszem rá, hogy megadtad volna a bicikli árát – és már szúrnak is. A kocsma mindig is tele volt zombikkal. Kezdetben ott is nyugodtan megbeszélték a hétvégi meccseredményeket, de  ma már a cserepadról  valaki beszalad a pályára, leüti  a bírót, aki szerinte nem adott meg egy tizenegyest. Nem baj, hogy ez az ivó, és a játékvezető már régen hazament. Persze a renitenskedőt kivezetik a biztonságiak vagy a csapos, de a záróra után ott áll várja a távozókat egy rokonság kerítéslécekkel, vasvillával és bozótvágó késekkel felfegyverkezve, hogy véget vessenek a félreértéseknek. Persze jogos az önvédelem is, ennek az eredménye két halott, hat súlyos sebesült.

Mégis a családi szóváltások a leggyakoribbak, persze ügyvédek jelenléte nélkül. Így aztán 18 centi pengehosszúságú késsel, első felindulásból 15 késszúrással végez szerelmével a leköcsögözött férj. Az állítólag megcsalt fél még a gyerekét is kidobja az asszony után a tizedik emeletről, és ezek még nem is migránsok. Csak egyszerű „sokkos állapotba” került állampolgárok.

Mint sokan abban a felhőszakadásban az utcán. Csak sétáltak a belvárosban, és egyszerre óriási szélrohammal kísérve esni kezdett. Nyári zápornak hívták ezt régen, de mára már ez sem ugyanaz, mert mintha dézsából öntenék. A csatorna nem tudja elnyelni, a víz patakokban hömpölyög az utcán, az esőcsatornákról teljes hosszában vízesésként ömlik le az áldás. A fiatalabbja okostelefonjához kap, hogy késni fogok, ne várjatok. Mindenki tető alá igyekszik, esernyője nincs, csak néhány sokat megélt öregasszonynak.

És akkor előjön az emberekből az agresszió, úgy mondják manapság a híradások, hogy sokkot kapunk. Pedig csak a génjeinkbe kódolt állati ösztön tör elő, amely olyan sikeressé tette az evolúció során az embert, hogy ma ő a csúcsragadozó.

A korábban padon üldögélő széplány magára ránt egy arra rohanó férfit, hogy meg ne ázzon. Van, akinek az jut eszébe, hogy bekérezkedik az esernyős néni ernyője alá: majd én tartom. A másik kitépi a kezéből, és elszalad vele. A harmadik kilöki az eresz alól a korábban ott levőket, hogy ő frizurája ne menjen tönkre. A brutális egy gépkocsira nyit rá a pirosnál, és bevágja magát a hátsó ülésre, és megmondja, hová vigye. A még durvább levetkőztet egy esőkabátost, és magára ölti nájlont. A valamikori kommandós elfoglalja egy Hivatal előtetője alatti száraz területet, és csak pénzért enged aláállni másokat. Egy diákcsapat megszállja a nyolcas buszt, és eltéríti az iskola bejáratáig, hogy szárazon és időben beérjenek a dolgozatírásra. Estig a boltok, iskolák akkor is bezárnak, ha ez a világvége. Akiknek jutott, megvették az összes esernyőt, és hazaindulnak, de a szél az ernyőket hamar kifordítja.  A kétségbeesettek – bár bőrig áznak –, babakocsikkal, bevásárló kocsikkal eltorlaszolják az úttestet, késekkel, bicskákkal felfegyverkezve hazavitetik magukat. Ha a sofőr ellenáll, végeznek vele, mert menni kell a gyerekért a bölcsődébe – bezár, kiteszik az ajtó elé. Van, aki temetésre menne, kórházba, kezelésre, rosszul van, az esőben nincs pardon, az állapot sokkos. Van, aki állapotos, és elfolyt a magzatvize is. Aki el van ázva, minden gonoszságra is képes. Az egyiknek csak eloltotta a vízözön a cigarettáját, mert a szomszéd kalapjáról az esővíz a parázsára esett? Ez van olyan dühítő, mint amikor a szomszéd vasárnap nyolckor füvet nyír vagy a bicikli áráról elfeledkezik.

Aztán úgy éjfél felé, amikor eláll az eső, az emberek kitódulnának az utcákra. A széplány ledobja magáról a ronggyá ázott férfit, de az emberek dühe nem múlik el, haragszanak az időjárásra, a világra, és egymásra is. A klímaváltozás lehet az oka. A „sokkos állapot” mindennapos. Pedig a kocsmában a vendégek viszonylag szárazon vészelték át az egészet.  Az egyik azt mondja, kellett már ez az eső a cukorrépának. Ott egye meg a fene az egészet, mondja a másik, akinek az anyja a napokban cukorbetegségben hunyt el – és már szúr is, mert  nagyon szerette az anyukáját.