Írta: Kulcsár Attila
Nem
úgy volt ám egykor, mint most, hogy ha egyszer-egyszer kimegyünk a meccsre szurkolni a
csapatunknak, és ha nem megy a játék fiúknak, azt kiabálják a nézők
kórusban a bírónak, hogy Hú-ha anyád, hú-ha anyád. Ha meg háromszor egymás után
kikap a hazai pályán is a Törekvés, azt ordítozzák az edzőnek, hogy Sesztakov
takarodj, Prokurbej, dugulj el! (Ez a kapusnak szól.) Mi azért régen olyankor
is szurkoltunk a csapatunknak, ha nem volt jobb, és most is biztatjuk őket.
Pedig milyen nehéz ma már a csatársort elsorolni. Azt mondja hogy: Melnyinszkij
Akenja, Dravcsenkó, Moniliu, Bradov – szinte nyelv vizsga kell hozzá. Gyerünk heteske, biztatják a villámgyors jobbszélsőt
– akiknek még nincs meg.
Mert
mi abban az ánti világban együtt éltünk a focival, és persze mindenhez jobban
értettünk. Mi voltunk a tulajdonos, az edző, a gyúró, az orvos, a közönség, a
pályagondnok és a játékosok is. Az én csapatom neve Népkert SC volt. De nálam
játszott Budai, Kocsis, Hidegkúti Puskás és Czibor. Persze a gombfoci
válogatottamról van szó.
Mi
még kabátgombokkal játszottunk. Nem a vasutas bunda gombjai voltak a
tehetségesek. Az ócskapiacon lehetett kapni
régi úri asszonyoktól örökölt kardigánokat, azokon néha csak egy gomb volt, de
díszes, nagy és zseniális. Az eladók nem is értették, hogy miért is alkudozunk
azokért a néha molyrágta cuccokért.
Pedig nekünk csak a gomb kellett róla. Már hazafelé levágtuk, és bedobtuk
a pulcsit a szeméttárolóba. A női kabátok gombjai néha úgy voltak jók, ahogy a
gombüzem megteremtette őket. Ezeket Amerikából kapták egyesek IKKA csomagban a
rokonoktól. Hát azok óriások voltak, egy centi magas is megvolt némelyik, az
Isten is hátvédnek szánta őket.
De
legtöbbjükön dolgozni kellett. Hasasok voltak, az aljuk domború. Ezt le kellett
smirglizni az ilyen gombról, mert elcsúszik a labda a lábuk alatt, nincs semmi
labdakezelésük. Reszeltük, csiszoltuk, amíg olyan sima nem lett, mint az asztal
lapja. Én kijártam az Érpatak hídjára, melynek finom műkő fedlapja volt, és ott
szaladgáltam a két pilon között, odanyomva a gomb hasát, laposra csiszoltam egy
fél óra alatt, amíg olyan virtuóz nem lett, mint most Messi.
Puskást
egy vadász kocsma fogasán lógó kabátjáról vágtam le, amikor elmentem apámért,
hogy jöjjön már haza. Persze apám maradt, de az a gomb velem jött, az lett a
többszörös gólkirály. Olyan hatvan fokos csonkakúp volt a formája, hogy
lövéseit mintha zsinórón húzták volna, úgy vágódtak be a kapuba, védhetetlenül.
Margitics Gyuszi hiába ragasztott össze szurokkal négy dragony-gombot kapusnak,
Puskás mindig beemelte a labdát a hálóba azon az egy centis résen, ami még a
felső kapufáig felette tátongott.
A
kaput fából vagy drótból csináltuk. Géz volt a hálója. Drótról minden bepattant,
de az egy centis lécből összeragasztott profi kapu már olyan volt, mint az
igazi. Csattant a felső lécen is labda. Sliccgomb volt a legjobb, mert az
lencse alakú, és meg lehetett emelni a lövést. De a labda állandóan taccsra
ment, elgurult a kredenc vagy rekamié alá, a bíró meg nem várt, amíg
kipiszkáltuk. Arról volt könnyű felismerni a gombfoci menedzsereket, hogy nem
volt elég gomb gomb a sliccükön. Mindig le kellett vágni egyet-egyet.
A
jó stadionok már akkor is fontosak voltak. A legnagyobb Gyuláéknál volt, a hallban
állt egy óriás ovális alakú étkező asztal. Nemzetközi pálya, nyolcágú
csillárvilágítással. Valamelyik kastélyból
került oda negyvenhatban. Hatalmas gobelin terítővel volt leterítve, csipke szegéllyel.
Ezt ledobva róla előtűnt a gyönyörűen politúrozott gyepszőnyeg. Ebbe karcolta
bele Gyuszi körzővel a szabályos nemzetközi pályát. A nehéz évek alatt beázott
a hall, néhány helyen felvált a furnér egyik rétege az asztalon, és elakadt
benne a passz vagy a játékos. De van ilyen élőben is, hogy hepehupás a pálya
talaja, az ellenfél felé lejt, de ez a hazai pálya előnye.
De
az én Kocsis Sanyimnak mindegy volt. Zseniális fejjátéka volt. Egy mélyedés
volt a tetején. Meg tudta azt csinálni, hogy labdát felemelte ebbe a gödörbe,
és ott táncoltatta a feje tetején. Köztudott, hogy a szabályzat szerint előbb a
labdát kellett az ellenfél védőjének eltalálni, és csak aztán ütközhetett a
labdát vezető játékossal. Úgy, mint az életben. Ha Kocsist felrúgták labdástól, Puskás a szabadrúgásból rögtön gólt
lőtt. Ha meg csak elé álltak, Kocsis az ütközések ellenére befejelte a labdát a
kapuba, mert mindenkin átemelve úgy lett gól.
Ahogy
múlnak az évek, kiestek a gombfoci Bajnokok Ligájából a régi nagy csapatok: Gyuszi
TC, Pocak SC, Colos TK. Lassan nincs ellenfelem. 16 csapattal egyedül játszom
le a világbajnokságokat. A magyarokat jobb kézzel pöckölöm, a többit a ballal. Ma
már Örökös Bajnok vagyok. Persze, mert én lehetek minden csapatnál a tulajdonos,
a menedzser, az edző, a gyúró, a pályagondnok és a játékosok. Természetes a
bíró, a partjelző és a közönség is. Megvettem Gyuszi özvegyétől az ebédlőasztalt,
azon játszok. Van egy ötvös haverom, és
amikor örököltem egy aranyórát, gombokat csináltattam belőle. Ma már a
nadrágomon cipzár van, de miután mindig én nyerem meg az aranylabdát, egy sor
arany sliccgombot varrattam a cipzár elé. Messi és Ronaldo is irigyli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése