Írta: Megyeri Ágnes
| A szerző festménye |
Szemével
követte az ablakon leguruló esőcseppeket. Az egyik majdnem az ablak peremétől
indult, lassan araszolt lefelé, aztán a villamos rázkódásától kicsit
megremegett, megállt egy pillanatra, mintha megpihent volna, majd újult erővel
indult tovább, felgyorsult, végül kis kanyarok után összefonódott a mellette
haladó másik cseppel, és eggyé válva, megerősödve, apró patakként ereszkedtek
tovább.






Mázli macska sokat csuklik, mivel Boci névre hallgató kandúrunk kedves édesanyját mostanában gyakran szoktuk emlegetni. Négylábú családtagunk, aki a Holstein-fríz tehenek mintázata után kapta kevéssé férfias, de csalogatásra, ciccegésre kiválóan alkalmas nevét, ivarérett lett. Hajnalban jár haza, kissé dülöngélve reggelit követel, reszkető inakkal dől a tányérnak – van, amikor egészen egyszerűen melléhasal −, aztán gyors mosakodás, mielőtt 6-8 órára elájulna. Munkából jövet, ahogy zörren a kulcscsomóm, kitámolyog a folyosóra, alig lát ki abból a kómás, buci fejéből, és majd kiesik a száján, akkorákat ásít. Újra megetetem, kimegy pár körre, majd visszajön erőt gyűjteni az éjszakai műszakhoz.
