![]() |
Nagyanyó - Hargitai Beáta illusztrációja |
Vasárnap már korán reggel a vendégváró ünnepet készítettük
elő. Arra vigyáztunk, hogy az utcában mi legyünk az elsők, akik tisztára söprik
a járdát. Meg a környezetét. A fal tövétől a szekérútig. A gaz, az elhullott
falevél vagy bármi, ami szemét, eltűnt. Pedig még csak hét óra volt. De akik
templomba igyekeztek, már gyönyörködhettek, méltó volt a mi utcánk a
vasárnaphoz.
Minden úgy várta ezt a napot, ahogy mi szerettük volna. Vendéget vártunk. A konyhában anyánk sürgölődött, Bözsi zöldségért futott a kertbe, a szobákban Rózsi kinyitott ablakokkal szellőztetett, és az ágyra készítette a vasárnapi öltözéket. A fürdés után szappanszagú, befont hajú, ragyogó szemű kislányok várták a délelőtti vendéget. Az ebéd illata, a húsleves, a rántott hús, a fűszerek, a zöldség zamata hirdette: az egész heti, hajnaltól napestig tartó munka jutalma ím itt van, megjött az ünnep ideje, itt a vasárnap. Sűrűn ki-kikukucskáltam az utcaajtón, jön-e már a vendég. Aztán egymás mellé ültünk, és amikor nyílt az ajtó, egyszerre ugrottunk fel: megjött a vendég, a vasárnapi nagymama. Szépen felöltözve, komoly feketében. Az anyai nagymama.