Törpe Neptun, a cápavadász

Írta: Sonkoly István

Élmények tárháza ez a strand...

Fekszem a törölközőmön, szemem sarkából látom ám, hogy egy ember nagyon készülődik, búvárruhát cibál magára, ólomövet köt, arra felmadzagol egy olyan bóját, hogy Mics Bjúkenen szeméből is kicsordult volna a könny, de mindez még semmi, mert volt neki búvárszemüvege, búvárkesztyűje is! Az agyam már itt majd ledobta a szíjat, de a legnagyobb meglepetés a szigonypuskája volt, amivel szerintem hosszában is átlőhetett volna egy kékcápát vagy egy apróbb tengeralattjárót. Magához vette a békatalpát, ami szintén akkora volt, hogy a Balcsit két tempóval átúszná Tihanynál, és a vízivadász megindult a nyílt tenger felé...

Apád lehetnél

Írta: M. Szlávik Tünde

Végül a kék ruha mellett döntött. Kissé alkalminak hat majd a gyerekek között, de estig nem lesz ideje hazaszaladni átöltözni. Este... Jaj! Imre végre bemutatja a szüleinek! Azért ugrott fel kora reggel, hogy ezt megmondja. A szomszéd Ilonka néni akkor csoszogott a lift felé, amikor kurta hálópólójában beengedte a fiút. 

− Beérsz a következő busszal is? − kérdezte Imre, majd a tétova fejbólintásra becsapta az ajtót, és még ott a folyosón letépte róla a bugyit.  Gyors menet volt, egyoldalú befejezéssel.  Elmegy a buszod, vigyorgott rá, aztán felrángatta a farmerét, és felszívódott. 

Anyu a diszkógömb alatt

Írta: M. Szlávik Tünde

Törvénytervezet anno: „Csak felnőtt kíséretében engednék szórakozni a tinédzsereket”

Őszinte leszek, Apu: úgy kellesz nekem, mint púp a hátamra. Tudom én, hogy nem mehetek egyedül, de gáz, na. Ma este gáz. Ott lesz ez a Brigi a barátnőivel, egynyolcvan és ez még csak a combja, én meg vigyázhatok rád egész éjjel. Legalább ígérd meg, hogy jó fiú leszel! Ülsz szépen, nem szólsz bele semmibe. Hát mit tudom én? Fészbúkozzál, odaadom a telómat. Rajzolj a söralátétre. Találd fel magad!

Vasárnapi nagyanyó

Írta: Arany Piroska

Nagyanyó - Hargitai Beáta illusztrációja

Vasárnap már korán reggel a vendégváró ünnepet készítettük elő. Arra vigyáztunk, hogy az utcában mi legyünk az elsők, akik tisztára söprik a járdát. Meg a környezetét. A fal tövétől a szekérútig. A gaz, az elhullott falevél vagy bármi, ami szemét, eltűnt. Pedig még csak hét óra volt. De akik templomba igyekeztek, már gyönyörködhettek, méltó volt a mi utcánk a vasárnaphoz. 

Minden úgy várta ezt a napot, ahogy mi szerettük volna. Vendéget vártunk. A konyhában anyánk sürgölődött, Bözsi zöldségért futott a kertbe, a szobákban Rózsi kinyitott ablakokkal szellőztetett, és az ágyra készítette a vasárnapi öltözéket. A fürdés után szappanszagú, befont hajú, ragyogó szemű kislányok várták a délelőtti vendéget. Az ebéd illata, a húsleves, a rántott hús, a fűszerek, a zöldség zamata hirdette: az egész heti, hajnaltól napestig tartó munka jutalma ím itt van, megjött az ünnep ideje, itt a vasárnap. Sűrűn ki-kikukucskáltam az utcaajtón, jön-e már a vendég. Aztán egymás mellé ültünk, és amikor nyílt az ajtó, egyszerre ugrottunk fel: megjött a vendég, a vasárnapi nagymama. Szépen felöltözve, komoly feketében. Az anyai nagymama. 

Hegedű a tölgyek alatt

Írta: Lugosi Csenge Anna     

A bácsi jó ideje magányos volt már. Két fia rég elköltözött mellőle, családot alapítottak, tőle messze éltek. Éppen nyugdíjba vonult asztalos munkájából, mikor elvesztette szeretett feleségét is, ennek már majdnem nyolc éve.

Az elmúlt időkön töprengett mindig a padon ülve, a nagy tölgyfák alatt. Az erdőben egy poros kis út futott zöld, virágok borította gyeppel, mindkét oldalon vastag, öreg tölgyek szegélyezték. Ott üldögélt minden délután egy kis ideig. Végigment a fasoron, majd vissza a támlás padra. Még mindketten fiatalok voltak és boldogok, mikor megismerkedtek, egymásra találtak itt, a keskeny kis erdei sétányon, amely fölé tavasztól őszig borult a fák koronája. Milyen régen volt! Lovas kocsik is jártak akkor erre, felverték a port a padokon ülő párocskákra, s zörgő zötykölődésük hallatára felrebbentek a galambok, rigók, verebek és harkályok. Hajnaltájt, mikor az első napsugarak behatoltak a védelmező ágak smaragd lombjai között, s a narancsos fényben úszó alkonyidőben is őzek rohantak el az első, és utolsó sétálók halk beszélgetésének szavára.  Őszi hajnalokon, s alkonyokon még a padocskák melletti, barátságos fényű lámpák sem tudták eloszlatni a gomolygó, sűrű ködöt, a fanyar illatú, színes levelekkel borított föld leheletét. Milyen sokszor sétáltak erre a gyerekekkel! Akkor még ő is fel tudott mászni a tölgyekre a fennakadt pöttyös labdáért, s a felesége is szívesen labdázott Lapuval, a Jack Russel terrierrel. 

Ferenc

Írta: Lengyel Karola

Kicsit olyan ez a hely, mint egy hatalmas szita, az égig érő fák fölött ragyogó nap gyenge fénye ezernyi apró tűként hatol át a lombok között. Az alig látszódó égboltot még most, november elején is kék, vattacukorszerű, fehér felhőfoszlányok tarkítják. Nem lepődnél meg, ha pici, szentjánosbogár méretű tündérkék ide-oda röpködnének különféle virágok szirmaiból varrt ruháikban, már-már látod magad előtt hártyavékony szárnyaikat, melyeken megcsillannak a nap sugarai, miközben fűszálakból font kosárkáikból aranyport szórnak minden zöld levélre. Ezekkel a levelekkel csodát művelnek: narancssárgává változtatják, majd lerázzák őket az ágakról, színes, puha szőnyeget készítenek belőlük, hogy a kisebb állatok és a bogarak elrejtőzhessenek benne.

Mi legyen a cuccokkal?

Írta: Csengődi Péter

A nő a kórházi asztalon tűrte, hogy az orvos a hatalmas pocakján matat egy ultrahangos készülékkel, közben a hasa oldalát lopva simogatta. A férfi mosolyogva szorította felesége kezét. Önkéntelenül nevetni kezdtek, amikor az orvos odahívta a nővéreket, hogy induljanak a szülőszobába. Az ágyat tolni kezdték, a férfi loholt utána, de az egyik nővér megállította.

– Maga most nem jöhet.

– De, mehetek!

– Kérem, maradjon itt!

– Nem, nem érti! Nekem be szabad mennem. Apás szülés lesz.

Elefánt

Írta: Veres Roland

A tű foka - Ballun Viktória illusztrációja

Reszketett a kezében a tű, ahogy át akarta a fokán erőszakolni az elefántot. És ez most nem egy szexuális utalás. Olvasta Az ember tragédiájában: küzdj és bízva bízzál, de már csak trágár szavak jutnak eszébe. Kezében a tű helyett a pohár reszket. Ha drogos lenne, a tű soha nem reszketne beszúrás előtt.
Bármelyik kocsmába mentem, mindenhol a szag csapott meg először. Mintha minden bent lévő egyszerre akarná kiizzadni az ünnepek izgalmait. Talán csak társaságom és én hoztuk magunkkal mindenhová.
Egy régen látott barátnőmmel kezdtem el beszélgetni cigizés közben. Elmesélte, mi van vele mostanság. Én mondtam, velem csak az, ami mindig. Koncerten volt, és a zenéről kezdtünk beszélgetni, mikor belém kötött a csávó. Punk zenéről volt szó. Azt hittem, mélységesen nemzeti érzelmű, vagy éppen ellenkezőleg, hogy azt mondtam, azt a punk zenekart már nem tudom úgy élvezni, mint tizenöt éve, és ez zavarta.

Pehely

Írta: Arany Piroska

Pehely - Hargitai Beáta illusztrációja

Délutánonként Zsófi ott játszik az anyja mellett a hintánál. Látom őket, amikor itt ülök a házunk előtt, a játszótér melletti padon, a kerítésnél. Szép nyári délután, Zsófiék most jöttek ki. Mint régi ismerősök, integetünk egymásnak az anyjával. ­A kisebbet az anyja hintáztatja, Zsófi futkos a labdájával. A labda átesik a kerítésen. Már dobom is vissza. Zsófi megköszöni, és a kerítéshez támaszkodik.

 – Neked hol van a gyereked? – érdeklődik.

– Az én gyerekeim már nagyok, iskolások.

– Én is nemsokára elsős leszek. De most még csak ovis vagyok, délben hazahoz anya, mert ő a kistesómmal itthon van.

– Szeretsz óvodába járni?

– Hát, csak egy picit szeretek, mert ott nincs ovis barátom.

– Miért nincs? Nem szereted őket?

– De szeretném, csak mikor én hazamegyek, ők ott alszanak ebéd után, és estig játszanak, és ezért barátok is. Egyszer volt, hogy a Kerekes Fanninak nem volt vécé papírja, de kellett volna neki, és azt mondta, ha viszek neki a benti polcról, akkor barátom lesz. Én vittem neki a vécébe, de mégse lett a barátom, csak egyszer, mert mindig a Bibivel játszik.

Mikulásvárás hajgöndörítéssel

Írta: Borbély Balázs

Az Ecceri fiúéknál Mikulás is hagyományos disznótoros nap volt, főleg Miklós (Mikulás) estéje. Volt, hogy hétköznap is megülték, megölték a derék állatot. Gyerekkoromból két olyan napra emlékezem, amikor nem akartam elaludni. Az egyik egy Miklós estéje volt, amikor a másnapi disznótorra készültünk nagyapámékhoz. Attól féltem, hogy nem fognak hajnali négykor felkelteni, ezért úgy gondoltam, hogy virrasztani fogok.
Nem tudom, hogy este kilencig, vagy fél tízig tartott a virrasztás, mindenesetre egyenes ági felmenőim értékelték az elhatározásomat, így történhetett az, hogy másnap a hajnali sötétben boldogan lépdeltem apám nyomában a csikorgó hóban a „bótkerten”, le a „Kisvégre”. Ott aztán versenyeztünk, hogy ki fogja meg szerencsétlen disznó farkát, miközben a hentes biztos kézzel szúrt. A vér ömlött, a poharak koccantak (folyamatosan), mi meg táti szamárként figyeltük a „Nagyokat”. Kezdetben Pali báttya, majd Ábris báttya volt a „karmester”, Ábris bátyám a hagyományos reggeli hagymás vér helyett mindig friss paprikás szalonnát fogyasztott.